Kalapos Zsuzsi!
Rátét varrás!
A kedvenc rátét figurám a kalapos Zsuzsi ami természetesen van fiú változatban is. A blokkot általában színben harmonizáló szélforgóval szoktam körbevarrni. Ezt a harmadik képen látható élére állított négyzettel is lehet, amit egy pasztell színű anyaggal kombináltam.
Zsuzsi kalapja szalaggal vagy egy pici gombbal esetleg virággal is díszíthető. A kezébe egy szélforgó gombot adtam, amit egy rövidáru boltban találtam. Mellette virágok vannak amiknek a szirmai vagy filcből készültek vagy pedig virág alakú gombok.
Minden munkámról készítek egy skiccet, mert így semmit sem fogok elfelejteni a következő alkalommal.
A képeken látható a párna mérete, a szélforgó és hogy milyen tűzéssel varrtam rá a darabokat.
A rajzra nem színével befelé kell az anyagot ráhelyezni hanem pont fordítva :) a sietség és a nem odafigyelés ezt eredményezi :)
A rátéteket kétoldalú ragasztófátyollal szoktam rávasalni az alapanyagra.
Minden darabka alá kivágok egy ragasztófátyolt, levasalom és így varrás közben már nem tud elmozdulni.
Mielőtt elkezdem el szoktam végezni egy próba varrást maradék anyagon .
Első lépésként a kötényt varrom körbe majd a kalapot. A ruhát, a cipőt és a kezét varrom legvégül. Most következik a szépítgetés a virágok, a masni és a párna többi része, ami szélforgó illetve rengeteg más megoldás is lehet.
Kalapos Zsuzsit és a fiút akár egy takaróba is bele lehet illeszteni illetve nagyon sok más módon is felhasználtató.
Ajánlanám a Pinterest oldalát nézelődjetek !!!
https://hu.pinterest.com/search/pins/?q=kalapos%20zsuzsi&rs=typed&term_meta[]=kalapos%7Ctyped&term_meta[]=zsuzsi%7Ctyped
Ha kérdésed van írj bátran, vagy a lenti képre kattintva kövess facebookon! :)
E-mail: jakoi076@gmail.com